Nos remélem nem gond,de most egy kicsit visszamentem oda,mikor elhagyja Amy-t Mark.Ebben a részben Amy szemszögéből írom le a dolgokat,hogy hogy élte meg ő a szakítást.Köszönöm az ötletet Nessinek és köszönöm Truskának,hogy tartotta bennem a lelket:)Nah jó olvasást..remélem tetszeni fog valamennyire:)Mikor Mark bejelentett,hogy elhagy és új életet kezd összeomoltam.Az életem abban a pillanatban átváltozott egy ronccsá.Úgy éreztem,hogy kitépték a szívem és még át is mentek rajta.Teljes szívemből szerettem,mindent megadtam neki és mégis elhagy egy másik vámpírlány miatt.A legrosszabb az egészben,hogy értelmes magyarázattal nem is tudott szolgálni.Bejelentette,hogy elmegy és új életet kezd mással,majd elvonult.Mikor becsukta az ajtót,én összerogytam a szoba közepén és sírtam.Megállás nélkül zokogtam.Nem tudtam felfogni,hogy ezt megcsinálta velem.Reménykedtem benne,hogy ez csak egy rossz álom és hamarosan felébredek és minden a legnagyobb rendben lesz.De tévedtem.Másnap reggel hatalmas vörös karikákkal ébredtem.A szemem be volt dagadva a sok sírástól.Még akkor sem tudtam felfogni,hogy történhetett.Egyik nap még mondja,hogy szeret másik nap meg elhagy.A szobámból ki se tettem a lábam,mert akartam senkit látni.Épp az öngyilkosság járt a fejemben,mikor valaki megzavart a kopogásával.
-Ki az?-kérdeztem szipogva.
-Alice vagyok,kérlek engedj be?Megértem,hogy nem akarsz senkivel beszélni és főként nem Nessivel akarod megbeszélni a pasis ügyeket,de kérlek hagy segítsek.-jellemző.Az én minden lében kanál nagynéném látta,hogy mit határoztam el.
-Köszönöm nem kérek fejmosást.-szóltam vissza.
-Nem fogok beleszólni az életedbe,csak beszélgetünk és kész.Meghallgatlak.Hidd el jobban fogod érezni magad ha kibeszéled a bánatod.-jött a válasz az ajtó mögül.
Odanyúltam az éjjeliszekrényre és levettem a kulcsot.Nem akartam felkelni így csak kicsúsztattam az ajtó alatt a nénémnek.Halkan kattant a zár és megjelent az ajtóban a törékeny kis alakja.
-Jajj Amy.Szörnyen nézel ki.-ölelt meg.
-Miért?!Miért csinálta ezt?-kezdetem el sírni.
-Csss cica.Ne sírj kérlek.Ha képes volt így itt hagyni akkor nem is érdemli meg,hogy egy ilyen klassz csaj szeresse mint te vagy.-simogatta a hátamat.
-De miért mondta előtte egy nappal még,hogy szeret?-zokogtam tovább.
-Tanuld meg Amy.A pasik nagy része mind ostoba,és nem lehet bennük bízni.Nem érdemes miattuk sírni.-próbált csitítani.
-Honnan tudnád te,hogy milyen az mikor elhagynak?Neked ott van Jasper,aki soha nem hagy el és viszont szeret.Nem volt soha gondod azzal,hogy elfelejts valakit.-bontakoztam ki öleléséből és ordítottam.-Elegem van,hogy mindenki mindent jobban tud.Az Istenért ti mind megtaláltátok már a boldogságot.Nekem miért nem sikerült?-dühöngtem.
-Nézd Amy.Te sem tudsz mindent a mi életünkről,úgy légyszíves ne beszélj így rólunk.Mielőtt vámpírrá váltunk volna,nekünk is voltak szerelmi bánataink.És hidd már el.Nem csak Mark van a világon.Nem érdemel meg téged értsd már meg.-mondta ugyan olyan nyugodt hangon.
-Sajnálom..csak..ez olyan szarul esik nekem.-ültem vissza.
Még beszélgettünk egy kicsit és sikerül oly mértékben lenyugtatnia,hogy valamilyen szinten már nem izgatott,hogy mit csinál Mark,és legfőképpen az nem érdekelt,hogy kivel.
Hiába beszéltem be magamnak,hogy nem érdekel Mark,csak rosszabb lett.Nem telt el úgy nem,hogy ne gondoltam volna rá.Az volt a legrosszabb,hogy csak a családommal tudtam beszélgetni.Mikor elment Crissy és Aaron nem marad egy barátom se.Igaz itt volt Ray,de mivel tudtam,hogy többet érez irántam,így nem tudtam igaz barátként tekinteni.Gondolkodtam azon,hogy talán megpróbálhatnám megszeretni,de nem ment.Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni azzal,hogy úgy érezze,hogy nekem ő csak pótlék,hogy azt érezze,hogy csak addig kell amíg elfelejtem Markot.Alice szerint pedig akkor a legkönnyebb szerelembe esni,mikor épp felejteni akarsz.