24.fejezet

Na ez egy ritka alkalom.Egy nap két fejezet.Ma nagyon írós kedvemben vagyok,úgyhogy itt van még egy rész kárpótlásul a hiányokért.Remélem tetszik nektek.Komikat kérek.Puszi Amy




Fogalmam sincs mikor aludtam el,de egyszer csak arra lettem figyelmes,hogy valaki visz felfele a szobámba...
Mikor letett kinyitottam a szemem és Ray hatalmas barna szemeivel találtam magam szembe.
-Köszönöm,hogy felhoztál.-mondtam halkan.
-Szívesen.Aludj jól.-és elindult kifelé.Már az ajtóban volt mikor utána szóltam:
-Ray.
-Tessék.-sétált vissza.
-Nem maradnál?Nincs kedvem együl lenni.Kérlek.Ígérem nem csinálok semmit.-néztem rá a legangyalibban ahogy tőlem tellett.Valahogy úgy éreztem,hogy most szükségem van a közelségére.
-Biztos ezt akarod?-nézett rám kételkedőn.Határozottan bólintottam.Elindult az ágy felé és lassan bemászott mellém.Jól esett az a melegség és nyugalom amit árasztott.Fejemet a mellkasára hajtottam és vártam a reakcióját.Átkarolta a hátam és közelebb húzott magához.Jól esett,hogy tolt el magától.Mát épp félálomba voltam mikor homlokomon éreztem forró ajkait.
-Szép álmokat szépségem.-durúzsolta halkan.Jóleső érzés árasztott el e mondat hallatán.Ám nem gondolkodtam tovább, mert az fáradtság felülkerekedett rajtam és mély álomba zuhantam.
Egy erdőben voltam.Egy fa alatt feküdtem,ám mikor oldalra nézetem felfedeztem,hogy nem vagyok egyedül.Ray ott feküdt mellettem.A madarak csiripeltek,a fák suhogtam és halvány napsugár simogatta az arcom.E három dolog idilli érzést keltett bennem,ám egy valami még csodásabbá tette ezt a dolgot.Az,hogy a szerelmem ott feküdt mellettem.Igen a szerelmem.Most már bátran kimondhatom,hogy hiába küzdök az érzéseim ellen nem fog menni.Tudtam,hogy Ray viszont szeret és,hogy soha nem tudta nekem ártani.Ha kell az életét is feláldozná értem.Lassan közelebb kúsztam és hozzábújtam.Úgy éreztem semmi sem tudja elrontani ezt a pillanatot.De tévedtem. A fák közül hangos morgás hallatott.A hang irányába fordultam és akkor megláttam Markot aki a fák árnyékában állt támadó állásban.Szemét egy percre nem vette le Rólunk.
-Mark mit keresel te itt?-keltem fel a földről.
-Hogy merészeltél megcsalni?-szeme izzott a dühtől.
-Mi az hogy megcsaltalak.Elhagytál.Azt képzelted,hogy egész életemben utánad fogok siránkozni?Hát tévedtél.Nem fogom tönkretenni az életem azért mert otthagytál.Ray legalább megért és tudom,hogy soha nem hagyna el.Nem úgy mint te.És és..én szeretem....-ordítottam neki.Közben mellettem Ray egyre jobban remegett.Tudtam,hogy nem sok kell neki,hogy átváltozzon.
-De te nem szerethetsz egy korcsot.
-Ó szóval így állunk?Egy korcsot.Akkor kérdem én...te hogy tudtál beleszeretni-ha egyátalán beszélhetünk ilyenről-egy félvérbe?Akkor a te szemedben én is csak egy korcs vagyok?-a hangom már inkább gúnnyal volt teli,mint sem dühhel.És ekkor bekövetkezett amitől féltem.Ray egyre jobban remegett és egy szempillantás alatt átváltozott farkassá.Immáron így állt mellettem.
-Tudod mit?Legyél boldog ezzel a bolhás döggel.Hiszen igazad van te sem vagy különb nála...-és köpött egyet.Ekkor elborult Ray agya és nekirontott Marknak.Én tehetetlenül álltam ott,míg ők harcoltak.A fák törzsben törtek el mikor nekivágódtak.Egyszer arra lettem figyelmes,hogy Mark Ray fölé kerekedik és belemélyesztette a fogát,majd eltűnt a fák sűrűjében.Én eszeveszettül rohantam a hatalmas farkas test mellé.A könnyeim csak úgy zárporoztak mert tudtam ha egy vámpír megharap és vérfarkast akkor az meghal.Mikor odaértem Ray mellé térdre ereszkedtem.Halkan még pihegett.Fejét az ölembe vettem és simogattam.
-Ray nem...nem hallhatsz meg.Mi lesz velem nélküled..szeretlek..nem hagyhatsz magamra.-sírtam felette.Ekkor vett egy utolsó levegőt és nem mozdult többet.
-Neeee..Ray...-zokogtam.

-Amy,Amy kelj fel kérlek.-rázott meg valaki.Kinyitottam a szemem és egyből átöleltem Rayt.
-Csss semmi baj.Csak álmodtál.nincs semmi baj.Nyugodj meg.-simogatta a hátamat.
-Olyan rossz volt.-zokogtam még mindig.Most jutott el a teljes tudatomig,hogy nem tudnék Ray nélkül élni.
-A nevemet kiabáltad és sírtál.Elmondod mi történt?-kérdezte miután kezdtem megnyugodni.
-Nem szeretnék róla beszélni.Csak azt szeretném,hogy egy kicsit még marad itt.
-Rendben.
Néhány percig csendben voltunk,de tudtam,hogy nekem kell valami magyarázattal szolgálni,hogy miért akartam,hogy itt aludjon velem és miért borított ki úgy az az álom.
-Ray.-néztem a szemébe.Vettem egy mély levegőt és folytattam.-én....én azt hiszem,hogy szeretlek.
Lehajtottam a fejem és vártam,hogy reagál rá.Az állam alá nyúlt és felemelte a fejem.
-Én is szeretlek Amy.És soha nem akarlak elveszteni.-és megcsókolt.Boldogság töltötte el a szívem,hogy annyi idő után végre sikerült továbblépnem és megtaláltam a másik felem.Ezt a remek "jelenetet" a drága öcsém zavarta meg:
-Amy nem tudod hol van Ray mert amióta felhozott...-és akkor látott meg minket amit egymás karjaiban fekszünk.-amióta felhozott nem látta senki.-és vigyor húzódott a szájára.
-Hát megtaláltál itt vagyok-törte meg a csendet Ray.
-Látom haver...látom..Na akkor én megyek is..-és húzta be maga mögött az ajtót.
-Alex-szóltam utána-légyszi apáéknak ne mond még el.Mi szeretnénk.
-Rendben.-és kiviharzott a szobából.
-Hát igen.Az én öcsém.Mindog tudja mikor kell jönni.-nevettem el magam.
-Pontosan.De ideje felkelnünk mert nem fogja sokáig tartani a száját.
-Oké.-majd megcsókolt és kikelt az ágyból és ment a saját szobájába valami cuccért.
Én még feküdtem egy kicsit az ágyon és mosolyogtam.Úgy éreztem soha nem voltam ilyen boldog.És hogy ha Aaron nem mondja azt a bizonyos egy mondott akkor még talán meg sem történt volna ez a reggeli eset.Gyorsan felöltöztem és elvégeztem a fürdőszobai teendőket,majd ugrándozva mentem le a földszintre.