6.fejezet: Váratlan esemény

Először nem tudtam mire vélni a dolgot,de aztán.....
Mikor beértem Emmettel találtam szemben magam.A sapkája mint mindig most is rajta volt.Mindenki ide oda mászkált a házban,pedig nem szokásuk.Ha átjönnek akkor mindig a nappaliban beszélgetnek.
-Szia Amy!-Emmett egy nagy puszit nyomott az arcomra és megölelt.Kicsit jobban a kelleténél,de megszoktam.
-Szia!Mi van itt?Mi ez a nagy sürgés forgás?-értetlenül néztem rá.
Végigpörgettem az eseményeket a családban.Az értettségi még 3 hét,a szülinapom,és az anyuéké is volt már,házassági évforduló meg csak a nyár közepén van.Hirtelen ennyi jutott az eszembe.Jobban mondva,csak ennyi volt.
-Hello kicsi Nessi...
Ez a hang a konyhából jött.Tehát itt vannak a farkasok is.Ezt a hangot és a megszólítást ezer közül is megismerem.Seth.Mindig így szólított,amióta az eszemet tudom.
-Na jó elmondaná valaki mi folyik itt?
Erre a kérdésemre mindenki anyura figyelt, nem rám.Ettől eléggé meglepődtem.
-Te nem mondtad el neki?-Rosalie jött le fentről.
-Még nem volt rá alkalmam.Régen beszélgettünk.-mentegetőzött anyu.
-Mit kell elmondjon nekem?-kezdtem ideges lenni,de Jasper hatására lenyugodtam,ugyanis egy "adag" nyugalmat sugárzott szét.
-Amy drágám feljönnél velem?
Felmentünk a szobámba és leültem az ágyra.Anyu az íróasztalnál lévő széket húzta ki.
-Nos,hát el kell mondjak valamit.
-Igen amit már rég el kellett volna,mint megtudtam.
Próbáltam minél durcásabb lenni,mert mindent én tudok meg utoljára.
-Ne legyél rám mérges,csak tudod nem voltam benne biztos,hogy- hogy reagálsz majd.
Hagyott egy kis szünetet.
-Szeretnék neked megmutatni valamit.
És ezzel már meg is érintette az arcomat,ugyanis olyan a képessége van,amely segítségével képeket tud előhozni és levetíteni mint egy mozi filmet.Először egy kép jött be amin anyu épp a kórházba sietett.Ettől egy kicsit megrémültem,de amikor megláttam a következő jelenetet,elrántottam a fejem.
-Terhes vagy igaz?
Elég hisztérikusan hangzott a kérdésem,de megtette a hatását.
-Kicsim ne haragudj,hogy nem mondt...
De félbeszakítottam a mondatát.
-Elegem van abból,hogy mindent én tudok meg utoljára.Úgy kezeltek mint egy kisgyereket.Mindenki tudott erről is csak én nem,ugyan úgy mint a Gomer családról.Róluk is tudtatok,de nem mondtátok meg.
Ekkor már a könnycsatornáimnak se tudtam parancsolni és patakokban hullott a könnyem.
-Hagy magyarázzam meg legalább..-láttam,hogy már neki se kell sok és sírva fakadjon.
-Mit akarsz megmagyarázni?Azt,hogy többet jelent neked a falka és a többiek mint a saját lányod?
Hallottam,hogy valaki közeledik a lépcsőn.Kopogtak és apu nyitott be.Biztos hallotta a hisztérikus kitörésem.
-Amy értsd meg anyádat.Hidd el neki se könnyű.
-És mi ez a felhajtás?Már a gyerekszobát csináljátok?
Egyre csak sírtam és sírtam.Nem bírtam abbahagyni.
-Ne beszélj így velünk.Elakartuk mondani még mielőtt a többiek idejöttek,de a kisasszony nem jött haza időben.
Apa kezdett kijönni a sodrából,pedig nem szokása.Ettől kicsit összeszedtem magam és részben rájöttem,hogy nem kellene így kiborulnom ettől.De azért nem hagytam magam.
-Szóval ennek is én vagyok az oka?
Kirántottam az ajtót és letrappoltam a lépcsőn.Körülöttem a levegő megfagyott,de nem igazán érdekelt.Egyenesen az udvarra mentem.Még hallottam,hogy anya zokogni kezdett és nagyapa hangját,mivel nem csuktam be magam mögött az ajtót.
-Kimegyek utána és beszélek a fejével.
-Ne,hagyd,majd én.Hátha nekem könnyebben megnyílik,mint neked.És nekem csak azt mondja el amit szeretne.
Ez a mondat már Jasper száját hagyta el.
Tovább indultam az erdőben és meg sem álltam a patakig.Ide szoktam jönni mikor szomorú vagyok.A kis folyó hangja megnyugtat.Volt ott egy nagy kő is,amire rátelepedtem.Nem is gondolkodtam igazán,hanem néztem a gondtalan madarak turbékolását,és a bokrok nyújtotta búvóhelyben megszeppent kis őzeket.Nyilván megérezték,hogy nem stimmel valami velem mert szélsebesen elrohantak.
-Ideülhetek?
Számítottam rá,hogy Jasper nemsokára utánam jön.
-Csak nyugodtan.
-Amy mi a baj?Miért borultál ki annyira?
Már megint sírva fakadtam és csak arra eszméltem föl,hogy Jasper vállán van a fejem és ő nyugtatgat.
-Csss.Ne sírj.
Tudtam,hogy ezzel Jaspert is szomorúvá teszem,így abbahagytam a szipogást és a sírást.
-Igazából nem azért kaptam dührohamot mert lesz egy kistestvérem,hanem azért mert én tudtam meg utoljára.Rosszul esett,hogy engem mindenből kihagytok.Semmibe nem vagyok beavatva.
-Mire gondolsz pontosan?
-Arra,hogy a Gomer családról se szóltatok egy szót sem.
-Nézd ez most nem tartozik ide.Reneesme és Jacob nagyon aggódnak miattad.Megbántottad őket.
-Nem akartam.Sajnálom.
-Nem tőlem kell bocsánatod kérned.Gyere ideje hazamennünk.
És a kezét nyújtotta,hogy segítsen felkelni a szikláról.Hamar a ház közelébe értünk ahol lelassítottam.Kigondoltam,hogy mit mondok.
-Anyu,apu sajnálom az előbbieket.Hülye voltam.Örülök,hogy lesz egy kistestvérem.
Aztán hirtelen valaki a gondolataimban válaszolt.
- Biztos megbocsátanak majd.
Ez a hang a nagyanyámé volt.Kiterjesztette a pajzsát,hogy hallja a gondolataimat.
- Remélem.
És ezzel befejeztük a gondolatban folytatott párbeszédünket.
Jasper már nem volt mellettem,így Bella onnan tudta meg,hogy már itt vagyok a ház közelében.
Összeszedtem minden gondolatom és benyitottam.
-És kisfiú vagy kislány?